2011. október 25., kedd

Breaking Dawn: Deletes Scenes 15.


Tudom, sok kihagyás...:S Mentségem annyira nincs, csak a szokásos:( Ráadásul kezdek ihlethiányban szenvedni... Ezután a fejezet után elhagyjuk Esme szigetét -ideje terhesnek lenni kicsit...:) Lesz pár átvezető fejezet (Jacob könyve-Bella szemszögéből, kis kiegészítéssel;)), aztán folyt. köv. a dolgot vámpírként... NEM ígérek semmit, hogy mikor lesz, de ha felnéztek néhanapján, annak örülök:)! ÉS nagyon köszönöm mindenkinek a kitartást!!!
u.i.: Az sem kifogás, de közben elkezdtem agyalni egy saját történeten. Annak pedig SAJNOS más a fonala, mint Edward és Bella történetének:).

15. fejezet: A turmixkészítés rejtelmei


Körülöttem sötét, csuklyás vámpírok gyülekeznek, várnak valamire. A mellkasom fel-le emelkedik sűrű ködfelhővel burkolva körül, miközben izgatottan kutatok valaki után a sötét alakok között.  Nem tudom mire várnak, vagy hogy mit csinálok. Érzem a csontjaimba ható rettegés kellemetlen bizsergését és tudom, hogy nem valamire, hanem valakire várunk.
Mikor a hátam mögött halk szipogás hallatszik, a védelmező ösztöneim csak még erősebbek lesznek és tudom, hogy bármit megadnék azért, hogy a hangocska tulajdonosát bármitől megóvjam, vagy bárkitől! Hirtelen üvöltés szakítja ketté a levegőt, melybe furcsa, zúgó hangok keveredtek, mintha motor zaja lenne. Kapkodva keresem a forrást, és mikor egy hangos, fülsértő csattanás hallatszik…

Hirtelen pattannak ki a szemeim. A légzésem kapkodó, a levegő meleg. A nap már magasan jár és beszűrődik a függöny résein át. A puha ágyon fekszem, nem pedig egy nyirkos talajon a sötétben.
Minden rendben, mégis nehezen tudom lecsillapítani magam. Próbálom az álom maradékát is lerázni, ezért óvatosan kikelek az ágyból és a hangokat követve a konyha felé haladok. Belépve nem tudom elfojtani a kuncogásomat, ezért Edward felém kapja a fejét.
- Gondoltam megleplek – rázta meg lemondóan a fejét.
- Hát az sikerült – tör ki belőlem most már végképp a nevetés. Az álmom sötétségének nyoma sincs, a kedvem a régi. A konyhában káosz uralkodott. A korábbi motorzúgás a turmix gép volt, a csattanás pedig egy másik gép haláltusája. A hangok? Valószínűleg Edward szitkozódása, ugyanis a konyha egy jelentős részét valamilyen színes pép terítette be. – Tehát, a turmix maradékát rólad vagy a szekrényről kell megennem? – nevettem tovább, és elbotladoztam a konyhaasztalig, hogy valami támasztékot keressek.
Edward elmosolyodott, így egy kis szósz került az ajkaira. Nem úgy csöpögött róla, mintha ráborult volna minden, de azért jól mutatott. És még a mellkasára is jutott belőle… nyami!
- Igazság szerint egy kész adag van. Csak gondoltam tovább kísérletezem, melyik ízlik majd a legjobban… - törölte meg a kezét és a karját egy mosogatóruhában, majd mosolyogva lépkedett felém. Fejét lehajtva apró csókot nyomott a számra, így az enyémre került a kis maszat.
- Hmm, finom – ízlelgettem a kis csöppet. – Epres valami? – a színe alapján nehéz lett volna megállapítani. Rózsaszínes narancssárgás trutyi, kis piros gömbökkel. 
- Az is van benne – bólogatott, majd tovább folytatta a tisztogatást. Maga helyett a szekrényeket próbálta letörölni, bár az engem egy cseppet sem érdekelt. A mellkasára került folyadékkal jobban szimpatizáltam. – Arra gondoltam, otthon amúgy se nagyon eszel ilyeneket. Forksban még sosem láttalak igazi turmixot inni vagy gyümölcsöt majszolni. Igaz, ott nem is igazán van. Bár szívese hozatnék neked bárhonnan. Itt viszont rengeteg egzotikus gyümölcs van, és az útikönyvek szerint ezeket ki kell próbálni.
- Ha ezt szeretnéd, bármit kipróbálok – villantak meg a szemeim, amit ő nem láthatott, hiszen háttal állva mosta le a szekrényeket. Leugrottam az asztalról és csak annyi időre támaszkodtam meg a szélében, míg a szédülés alább nem hagyott. Talán mégiscsak jó ötlet lenne valami vitamint is fogyasztanom, akkor kevesebbet szédelegnék, villant át az agyamon.
 - Van kedved ma a delfinekkel úszni? Hajnalban láttam őket közelebb a parthoz és gondoltam kimehetnénk, ha van kedved – csak egy pillanatra akadt meg a hangja, mikor hátulról átöleltem. A hátán nem volt turmix, szerencsére, bár még több tucatnyi hálóingecskéket csomagolt Alice, amit felvehetnék helyette. Ragacs vagy szakadás? Szinte édes mindegy, mi vet neki véget. Szinte…
- Az ráér később is. Most éhes vagyok – furakodtam elé és csókoltam meg újra, ezúttal alaposabban. Az arcáról már letörölte a gyümölcsök maradékát, de a mellkasát kihagyta, így nekem is maradt pár csepp.
- Bella, nem kéne enned előbb valamit? Már lassan fél napja, hogy öhm – kis torokköszörülés – nem ettél.
- Éppen azon vagyok – néztem rá kihívó szemekkel. Nem tudom mi történt velem, de most a nyíltabbnál is nyíltabb voltam.

Aprólékos pontossággal kezdtem letisztítana a bőrére került turmixot. Először a nyakáról, ahol tudtam, hogy érzékeny az érintésre, majd a torkáról, amihez még feljebb feszítette az állkapcsát. Mikor áttértem a mellkasára halk nyögést hallatott és közelebb dőlt hozzám. Éreztem merev férfiasságát nekem nyomódni és ez csak tovább tüzelte saját vágyamat.
- Ha minden reggelünk ilyen lesz a főiskolán, minden óráról késni fogunk – sóhajtotta Edward, miközben a mellbimbójáról nyalogattam le a gyümölcsös nedűt. Finom volt. Minden.
- Mondtam én, hogy meg fogok bukni – vigyorogtam, miközben igencsak ágaskodó férfiasságához dörgöltem magam. – Ugyanakkor, hogy te mikor akarsz engem korrepetálni, az érdekes kérdés! – majd nem hagytam, hogy reagáljon. Míg a végén tárgyalásokba bocsátkozna a jövőt illetően. Például, hogy vizsgaidőszakban nincs szex, nehogy megbukjak. Aztán ha valami nem megy, akkor is inkább tanuljak, ne pedig vele foglalkozzak, mondván lesz még időnk egymásra.

Kezeimmel ritmikusan simogattam férfiasságát, s hol ajkát, hol mellkasát, nyakát hintettem apróbb csókokkal. Élveztem, hogy most én kényeztetek. Hagyta, hogy én irányítsak. Óvatosan beleharaptam a mellkasába, erre válaszul pedig nagyot rándult az egész teste.
- Kívánlak – tört fel rekedt hangján mellkasából, mire amúgy is magas pulzusom az egekbe szökött. Edward hihetetlen gyorsasággal és finomsággal taszított az asztalnak, miközben valahogy már háttal álltam neki. Még közelebb préselődött hozzám, és inkább csak hallottam, mint éreztem, hogy a rajtam lévő falatnyi hálóing recsegve hullik a padlóra.  Kezei mindenhol érintettek, úgy éreztem, mintha játszana rajtam, mint egy zongorán. A pultba támaszkodtam és a fenekemet közelebb toltam hozzá, hogy jelezzem, már nem bírom sokáig.
Szerencsére nem váratott sokáig, nem kellett invitálnom vagy tovább győzködnöm. Nadrágja az én ruhadarabjaim mellé kerültek, ő pedig szorosan a hátamhoz préselődött. Ujjai ismét nőiességemet kényeztették, ezért mg nagyobb terpeszbe álltam, hogy végre ne csak az ujjait hanem őt magát is magamban érezhessem.
- A tiéd vagyok – leheltem remegve, küzdve az orgazmus ellen, mert nem akartam ilyen hamar elmenni, és ezzel megállásra kényszeríteni őt.

Több se kellett neki, közelebb húzta magához a fenekemet, és végre belém hatolt.  Felszisszentem a hirtelen mindent betöltő érzéstől. Úgy szorítottam a pultot, mintha az életem múlna rajta. A jelek szerint Edward is így érezhetett, mert az eddig is repedezett asztal tovább tört, de ez most minket egy cseppet sem érdekelt. Ritmikus lökései könnyen repítettek a csúcs felé, ráadásul kezei sem tétlenkedtek. Ebben a pózban könnyebben vándorolt rajtam körbe a keze. Ajkával a nyakamat becézte, kezeivel a mellemet, derekamat vagy a legérzékenyebb pontomat simogatta.
Gátlástalanul sóhajtoztam és nyögdécseltem. Nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam. Szenvedélyemet csak tovább növelte, hogy Edward zihálását s morgását hallottam a fülemben.
- Ne hagy abba – sikerült kinyögnöm egy értelmes mondatot, mikor éreztem, hogy Edward kezd ura lenn önmagának. Nem akartam, hogy változtasson, hogy megint tökéletesen higgadt legyen. Fenekemet közelebb toltam hozzá és a fejemet a vállára hajtottam, így nagyobb rálátást engedve a mellemre.
Ez hathatott, mert nem hogy abbahagyta volna, még inkább tovább fokozta az amúgy is szédítő tempót.
- Eszemben sincs – sziszegte a fülembe, majd pár perc múlva letört egy darab a munkalapról, ahogy ő is felért a csúcsra pár másodperccel utánam.

- Csak lihegésre vagyok képes – mondtam mosolyogva, csukott szemmel, miközben a fejem továbbra is a vállán pihentettem. Kezemmel átkulcsoltam Edwardét, miközben pihekönnyen simogatta a bőrömet, felfogva ezzel a kósza izzadságcseppeket.
- Ez azt hiszem jó – mosolyodott el és csókolt a vállgödrömbe.
- Igen, az – vigyorogtam rá és egy csókért nyújtózkodtam, amit meg is kaptam.
- Bár örökre a karomban tartanálak, tényleg enned kéne – suttogta a fülembe és közben a szemem elég lebegtetett egy teli pohár turmixot. – És ha van még kedved, utána elmehetünk a delfinekhez. Egy kicsit még az övék lehetsz, mert utána már nem engedlek! – vigyorodott el  a mondat végére.
- Nem is ajánlom! – mondtam, miközben kivettem a kezéből a poharat és majdnem egy hajtásra kiittam a gyümölcskoktélt. – Kár volt annyit vesződnöd a turmixokkal. Ez az egy éppen olyan finom, amilyennek lennie kell. Nem kell kísérletezni. Báááár – nyújtottam el a mondatot, miközben kihámoztam magam az öleléséből és felvettem a földről egy márványdarabkát –, ha legközelebb is rólad kell felinnom a végeredményt, nem fogok tiltakozni! – azzal egy lendülettel a kukába dobtam a pult egy részét, és a kanapéhoz sétáltam, amin az egyik köntösöm hevert. Nem vesződtem a ruhamaradványaim összeszedésével, mert az már eltűnt a padlóról, hála a vámpírsebességnek. Fáradtan bújtam a köntösömbe és elégedetten heveredtem le a kanapéra.
Igaz, még csak nemrég keltem, de ez a szerelmezés elég sok energiámat felemésztette.
- Legközelebb átalakítom a zuhanyzót. Turmixot folyatok magamra víz helyett, ha csak ennyi a kívánságod – kacsintott rám, miközben visszatért egy nadrágban és pólóban.
- Te mindig teljesíted a kívánságomat. Én pedig többnyire nem, amit te kérsz tőlem. Mond el, mit szeretnél! Biztosan van valami, amit most már én is megtehetnék érted – néztem rá komolyan, miközben néztem, ahogy villámgyorsasággal befejezi a romok eltakarítását. Nem is értettem, minek ide takarító személyzet, ha a vámpírgyorsaságnak hála bármelyik Cullen pár másodperc alatt tisztává varázsolja az egész házat.
- Ó Bella! – nézett rám elnézően. – Mindenem megvan, de tényleg. Te már az enyém vagy. A feleségem, s szent célom, hogy boldoggá tegyelek a hátralévő létünkben. A családom mindenben támogat, az egyetemet elintéztük. Végre biztonságban tudhatlak, ugyan mit kívánhatnék még? – mondta szenvedélyesen, és közben elém térdelt és a gyűrűmet cirógatta.
- Nem tudom, de ígérd meg, hogy ha van valami, bármi, ami eszedbe jut, akkor megteszed!
- Figyelembe véve az elmúlt évünket, annyit kérhetnék, hogy vigyázz magadra, de ezt te sosem tartod be, sőt! – nevetett fel. – De ha lesz valami, ígérem, te leszel az első, aki megtudja, mi a szívem vágya. Rajtad kívül, természetesen.
- Természetesen – mosolyodtam el én is. Tökéletesen nyugodt voltam. A nyomasztó álomnak már híre-hamva sem volt, és Edwarddal is teljes mértékben rendben volt közöttünk minden. Boldog voltam. 

7 megjegyzés:

  1. Hol s fejezet? Én csak a fejezet címét és a képet látom! :(

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom mi volt Poncsi, de újra feltettem, most már remélem te is látod!!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Uhh, ez a fejezet is nagyon jó volt! :)
    Csak így tovább! Várjuk a frisset, és ha elakadsz nyugodtan szólj, szívesen segítünk,ha tudunk! :)
    Alexandra

    VálaszTörlés
  4. szia :))
    Eszméletlenül jó volt ez a fejezet, ahogy már megszohattuk...:)
    kövi fejezet mikor lesz? *.*
    Era :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon jó volt ez a rész! :)
    Remélem nem lesz ekkora kihagyás a következőig! :)Én személy szerint a Te történetedet is szívesen elolvasnám, még akkor is, ha Belláéktól független :)
    Szerintem/remélem!/ a rajongóid a saját kútfős írásodat is szívesen vennék :)
    Gratula!
    Ani

    VálaszTörlés
  6. Vííííííííííí !!
    Nagyon tetszett !! Köszi :) <3

    VálaszTörlés
  7. Megértem ha vizsgáid vannak, ha sok a tanulnivalód, vagy és a munkád. De annyira hiányzik az írásod :)

    VálaszTörlés