Igen, tudom, rengeteg idő telt el... A technika is közbeszólt, meg az, hogy már aludni is alig van időm:(. A következő fejezet időpontjáról semmit sem tudok mondani, MAJD jön. Szeretnék karácsony tájékán frissíteni, és remélem lesz is rá időm:)! A kritikáknak továbbra is örülök, tartják bennem a lelket, hogy ne hagyjam abba! Köszönöm a türelmeteket, és ezt a megkésett fejezetet mindenkinek ajánlom, aki kitartott, köszönöm Nektek!
12. fejezet: Tárgyalás
Lustán heverésztem a tengerparton egy pálmafa alatt, és élveztem a melegséget, melyre a nászút előtt utoljára akkor volt lehetőségem, mikor Jacksonville-be látogattunk a tavasszal. Tulajdonképpen, ha nagyon akarnék, befeküdhetnék egy szoláriumba – ezzel viszont a bőrömnek sem tennék jót-, ráadásul csak még inkább kitűnnék Edwardék közül. Charlie számláját pedig nem akartam növelni a nyári hónapokban azzal, hogy a cirka 12 fokos „melegben”, 30 fokossá melegítem a lakást… Pedig kellemes lenne!
Már éppen kezdtem volna hiányolni Edwardot, mikor hideg vízcseppek érték a bőrömet, majd hűs és kissé sós ízű csók az ajkamat.
- Hm, úgy érzem, a vízben is megmártóztál, nem csak a Szigeten néztél körbe – jegyeztem meg még mindig csukott szemmel.
- Együtt a kettő sem tartott hosszú ideig. És ezt találtam Neked. Leheletnyi szimbolikával – egyből kipattantak a szemeim, s érdeklődve figyeltem mosolygós arcát. Még mindig boldognak tűnt. Talán azért, mert tiltakozás helyett csak a szemöldökömet ráncoltam össze kíváncsian… Hiszen ezen a csodás, ám parányi helyen nem vehetett semmit, amivel még inkább zavarba hozhatna. Ha csak, nem száguldott vissza Rióba, de ezt inkább elhessegettem, s a maga elé emelt kezét kezdtem fixírozni.
- Meg is mutatod? – ébredt fel még inkább a kíváncsiságom. Szimbolikus?
- Igazán felemelő érzés, hogy nem tiltakozol egyből a „hoztam neked”, vagy az „ajándék” szavakra. Nem lehetne, hogy ezt a hétköznapokban is bevezessük? Mit szeretnél, mit tegyek, hogy a későbbiekben is ez így legyen? Költözzünk ide? Újabb kompromisszum?
- Kezdjük azzal, hogy megmutatod, amit hoztál. A többit, pedig megbeszéljük, benn. Mint tárgyalóképes partnerek… –vetettem rá hunyorogva egy pillantást. Az egyértelmű célzást csak az nem értette, aki nem akarta, s a halk kuncogás szerint Edward igenis akarta.
Mielőtt feltápászkodhattam volna, Edward felém fordította és szétnyitotta egyik tenyerét, melyben egy kis bordó tengeri csillag volt.
Óvatosan fektette át az én tenyerembe, nehogy összetörjön, s némán figyelte, ahogy összehúzott szemöldökkel tanulmányozom. Halk kuncogására ránéztem.
- Nem érted igaz? Hogy miért mondtam, hogy szimbolikus ajándék? – térdelt még mindig előttem.
- Igazság szerint arra gondoltam, hogy mikor pusztult el szegény csillag. Vagy, hogy mitől? – néztem rá érdeklődve, mire ajkára fagyott a mosoly.
- A tengeri csillagokról szóló könyvet még nem olvastam el. De ha szeretnéd, utána járok a dolognak, hogyan is pusztulhatnak el…?
- Annyira azért nem fontos! – mosolyogtam rá negédesen. – Most viszont azt is elárulhatod, mi az a nagy szimbolika vele kapcsolatba. És miért is hagytál ennyi időre magamra, hogy a tengerből hozz nekem belőle. – Kérlek! – vetettem be hozzá a bűvös szót.
Szúrós szemekkel nézett rám. Muszáj volt kijátszanom a kártyát, miszerint én vagyok az egyetlen ember, aki képes meglepetéssel szolgálni neki. Ráadásul, már rég hozzászokhatott, hogy mindig másra gondolok, mint amire kellene.
- Ez a csillag, egy kicsit olyan, mint amilyen Te vagy a számomra. Színes, mely beragyogja a nappalt és az éjszakát is, mióta megismertelek. Azt kívánom, hogy az örökkévalóság minden napjának, minden percében, sőt másodpercében velem legyél, hogy láthassalak és érezzelek. Úgy, mint ahogy ezt kis csoda veled lehet majd, ha hazavisszük.
A lélegzetem is elakadt. Egyszerűen képtelen voltam bármit is mondani ezekre a szavakra. A nap minden percében éreztette velem, hogy szeret, de mikor ilyeneket mond, könny szökik a szemembe és képtelen vagyok bármi hasonlót mondani neki. Bármi olyasmit, ami megközelíti a valóságot.
Majdnem sírva fakadtam, miközben a nyakába vetettem magam. Sikerült visszatartani a könnyeimet, de csak egy kevésen múlott. Lelkesen és szerelmesen csókoltam ajkait, miközben egyik karjával szorosan átölelt.
- Akkor mindig a közelemben fogom tartani, ahogyan téged is.
Edward csilingelő nevetése borzongást váltott ki belőlem, mondhatni már természetes reakcióként, és egyből a következő, benti tárgyalásunk jutott eszembe.
- Hidd el, nem telik bele sok idő, és unni fogod, hogy folyton a nyakadon vagyok. Örülni fogsz, ha vadászni megyek, vagy csak másik órám lesz, mert lesz egy kis nyugtod nélkülem. De a csillag majd veled lesz, hogy tudd, mindig ott vagyok veled, és gondolok rád. Még ha éppen a te nyakad helyett, egy medvéére tapadok rá – villantotta rám mosolyát. Szerettem mikor boldog volt, attól én is mindig boldogabb lettem.
- Vagy úgy. Tehát egy maci nyakát szívesebben szívod, mint az enyémet – villantottam rá a szemeimet, kicsit eltávolodva tőle. Lassan egy medvére leszek féltékeny? Azt azért nem… - Biztos finomabbak nálam? Lesz olyan illatuk, mint nekem? És, ami talán a legfontosabb: fognak hozzád így érni? – suttogtam közelről a fülébe kérdéseimet, miközben lágyan végigsimítottam mellkasán egy re lejjebb haladva, orrommal pedig a nyakát cirógattam. Elfúló nyögés volt a jutalmam, majd egy hihetetlen gyors csókkal a földre döntött és már éreztem is izgalmának bizonyítékát a hasamnak nyomódni.
- Sosem mondtam, hogy szívesebben szívnám bárkinek a nyakát a tiedénél, la tua cantante. De ha most igazán megízlelnélek, nem úgy, mint tegnap, akkor azt hiszem, vége lenne a nászutunknak. Sajnos. Így egy kicsit még várnom kell - a tegnapi nap említésére az összes vér az arcomba szökött, kénytelen voltam lesütni a szemeimet is, hogy ne lássam Edward arcát. Ezt majdhogy nem Emmett is mondhatta volna!
- Akkor jó… - köszörültem meg a torkom, s fontam nyaka köré a karjaimat, hogy lehúzzam magamhoz egy vagy több csókra, de nem hagyta magát. Most vettem észre, hogy egyik keze még mindig a háta mögött van – Hoztál még valamit?
- Ígérd meg, hogy ehhez is olyan optimistán fogsz állni, mint az előzőhöz! – nézett rám nagyon komolyan, olyan szemekkel, hogy még azt is megígértem volna neki, hogy sosem válok vámpírrá – igaz ezt később visszavontam volna-.
- Ha olyan, mint a csillag, akkor ugyanúgy örülni fogok neki – próbáltam úgy fogalmazni, hogy mindkettőnknek jó legyen.
Mikor előhúzta a másik kezét, és megláttam mi van benne, kirobbant belőlem a nevetés. Egy kis doboz fagylalt volt!
- Hát ez meg? – kérdeztem még mindig nevetve, miközben megnéztem milyen ízű. Makadámgrillázs. Hmmm, máris megindult a nyáltermelésem.
- Éjszaka újra beszéltél álmodban. És egyfolytában egy játszótérről és a makadámgrillázsod fagylaltról beszéltél – magyarázta, miközben kinyitottam a dobozt. Miután levettem a fóliát is, élvezettel szippantottam bele az édeskés illatba.
- Jacksonville-ről álmodtam. Anyu egyszer a játszótéren vett nekem ilyen fagyit, mikor kislány voltam. Honnan szerezted?
Ártatlanul megvonta a vállát – Tényleg azt hitted, hogy eddig tart, míg egy kicsit bejárom a szigetet? Azt hittem átláttál rajtam, és tudtad, hogy messzebbre mentem.
- Egészen jól elvoltam. De ez a fagyi… a gondolataim legmélyén is tudsz olvasni, csak titkolod! – néztem rá egy pillanatra, miközben egyik ujjammal belenyúltam a fagyiba. Éppen megolvadt egy kicsit, így ki tudtam szedni belőle egy adagot és a számba csúsztatni. Kinek kell a kanál? Tiszta időpocsékolás lenne bemenni egyért. – Hmm, mennyei! Még jobb az íze, mint amilyenre emlékeztem.
- Tessék, itt egy kanál – lebbent meg a hajam, ahogy Edward berohant, majd már kinn is volt egyel.
- Csak nem szeretnéd te is megkóstolni? – néztem rá, miközben az egyik ujjamat nyalogattam. Primitív lennék? Lehet, de most így esik jól. Majd eszem kanállal a többit, de a fantáziám meglódulása nem várt következményekkel jár az irányomba.
Edward undorodó arcot vágott. – Nem volt elég a pizza, amivel megetettél? Most még ezzel is szeretnél?
Bekaptam még egy falatot, majd gyorsan lenyeltem és Edwardhoz hajoltam. – Te nem tudod, mi a finom – azzal körbekentem ajkait egy kis fagyival, és úgy lenyalogattam-csókoltam róla minden egyes cseppjét. Nehogy kárba vesszen!
Edward vadul kapott ajkaim után, mikor elhúzódtam tőle, így a testemen végigfutó bizsergéstől már mindent el is felejtettem. Például megkérdezni, hogy ízlik? Vagy, hogy felér-e egy puma vérével, az én ízemmel keverve?
De amint ujjai megtalálták a nőiességem központját, és azon kezdett csodás zongorajátékba, minden emberi gondolatomat elfejtettem. Csak az ösztönök maradtak. Igyekeztem áthúzni fején az atlétáját – a fagyit messzebbre gurítottam-, miközben ő a bugyimmal hadakozott, igaz nem sokáig: megunta, és egyszerűen letépte rólam, és magáról is a nadrágot.
Felocsúdni sem volt időm, Edward már bennem is volt.
Mindketten hangosan nyögtünk fel az érzéstől. Volt valami a testünkben, ami akkor volt a legboldogabb, ha mi egyesültünk, és az nem az endorfin volt. Edward maga fölé rántott és a pálmafába kapaszkodott, miután a bikini felsőt is leszedte rólam. Hevesen mozgattam csípőmet, miközben mellkasán támaszkodtam. Végig egymás szemébe néztünk, s a tekintetünk meg a cselekedeteink beszéltek szavak helyett.
Nem szerettük sokáig egymást, de annál hevesebbek és gyorsabbak voltunk. Pihegve feküdtem Edward mellkasán, és lusta köröket rajzolgattam a mellbimbója köré.
- Örülök, hogy beszéltem álmomban. Ez a fagyi tényleg isteni! – néztem fel rá mosolyogva, mikor már elég erőt gyűjtöttem a beszédhez.
- Igen, én is – vigyorgott rám a 32 tökéletes fogával. – Viszont közelébe sem ér a te ízednek egyik puma sem, amelyikkel valaha is találkoztam, vagy fogok – azzal csókot nyomott a homlokomra.
- Remélem is. Még a végén megunsz – motyogtam a mellkasának.
- Bella, nem is tudom, honnan veszed ezeket a butaságokat, amiket néha mondani szoktál. Megunni téged? Nincs olyan perc, hogy ne rajtad gondolkodnék! Azt hiszem, a családomnak jó dolga van, kivéve Jazzt. Ő folyamatosan érzékeli az érzéseimet, viszont mindenki szerencséje, hogy nem ők a gondolatolvasók. Már rég nem tudnának velem egy fedél alatt élni, mert folyton csak rád gondolok.
Államat a mellkasának támasztottam és úgy néztem rá mosolyogva.
- Ezt el is várom. Egyébként Alice mesélt valamit még az esküvő előtt. Hogy nehezen bír Jasperrel, mikor mi együtt vagyunk a közelükbe. Ezt miért mondta? Azt mondta, kérdezzelek meg téged.
- Nagyon egyszerű. Jasper nem csak hallotta a próbálkozásainkat, hanem az érzelmi hullámot is érzékelte. Nagyon felpörgette őt is, nem csak engem. Alice azt kérte az esküvő előtt, hogy a nászutunkon köszönjek meg neked valamit a nevében. Azt hiszem mostanra gondolt. Alice éjszakái… nos, nem olyanok voltak, mint a miénk. Ők ugyanis sosem álltak meg akkor, mint mi.
- Aha. Értem. Tudod mit? Akkor mi se álljunk meg, van még mit bepótolnunk! – azzal mosolyogva felkeltem róla és a ház felé intettem a fejemmel. – Még tárgyalnunk kell bizonyos dolgokról odabenn.
Mielőtt egyet pisloghattam volna, már a karjaiban száguldottunk befelé a házba, de hogy pontosan hová, arról már fogalmam sem volt, és nem is érdekelt. A lehető legjobb helyen voltam, Edward karjaiban.
És a fagyi, igaz most hideg van...
