Oké, sokat késve de kis meglepivel elkészült. Karácsonyi ajándéknak szántam, a szemszög miatt:) Látom, a chat-ben jól elvagytok, ám sajnos azt is, hogy hsz-t írni viszont nehezetekre esik:(. Ezért arra gondoltam - Freeb után szabadon:), -hogy a következő fejezethez minimum annyi kritikát szeretnék kérni /igen, különböző emberektől:))/, ahányadik fejezet jön, tehát 14-et. Tudom, nem fair azokkal szemben, akik írnak, és úgy sem, hogy ennyit kell várni egy fejezetre, de több mint 100 állandó olvasó mellett a 14 nem hinném, hogy problémát okozna -legalábbis remélem, hogy nem lett olyan szörnyű...
13. fejezet: Tengerparti csevely
/Edward/
- Sosem unod meg? – kérdeztem csukott szemmel a parton heverve Bellát. Éreztem, hogy néz. Bár a szemem csukva volt, minden idegszálammal őt figyeltem. A levegő párás és kissé nehéz volt, de az illata így is az agyamba kúszott. Végem volt: már nem csak a vérét, hanem a testét is akartam. Tudtam, hogy a tekintete minden rezdülésemet követi, így nem felejtettem el levegőt venni, hogy legalább a normális minimális látszatát megtartsam. Sokáig volt képes már-már bámulni a napon fekve. Otthon csak az álmaiban emlegette, mennyire szeretne majd a nászutunkon napfényben fürödve látni. Bár nem beszéltünk a helyszínről, tudat alatt mégis reménykedett pár momentumban: meleg, hogy ne fázzon, míg együtt vagyunk, és fény, hogy igazán láthasson. Viszont ennyi „figyeléstől” melyet a napokban kapok, ha ember volnék, már biztosan elfogyott volna az összes vérem a sok pirulástól. Így viszont, maradt a bizsergés, mely az egész testemre hatással volt.
- Nem is nézlek! – hallottam meg Bella halk hangját. Nem tudtam visszafojtani egy mosolyt, hát persze, hogy nem… - Az óceánt figyelem, meg a madarakat, és…
- Ühüm. Kár –jegyeztem meg halkan, s lehervasztottam a mosolyomat.
Mély sóhaj volt válasz, s tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Na jó, téged is néztelek. Többnyire téged, de ezt úgyis tudod.
Hirtelen nyitottam ki a szemeimet, de még így láttam, hogy Bella lekapja rólam a tekintetét.
- Persze, hogy tudom. De hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól. Inkább csak, nem tudom megérteni még mindig, hogy mi néznivaló van rajtam…
- Te is folyton engem figyelsz –vágott vissza Bella finoman - Ne tagadd, hogy míg én alszom, te azt figyeled, mit mondok, és próbálod kitalálni, mit álmodom csupán a légvételeimből, vagy nem is tudom miből. Az miért jobb? Főleg, hogy fele annyi érdekesség sincs rajtam, mint rajtad.
- Már megint tévedsz magaddal kapcsolatban – sóhajtottam mélyet, és egy szempillantás alatt Bella előtt termettem árnyékot vetve kicsin alakjára. - Én csak csillogok. Viszont belőled tanulmányt lehetne írni. Ha már a kemény fejedbe nem látok bele, muszáj, hogy meg tanuljak olvasni belőled. Néha azt hiszem, egész jól megy, de egy szavad is elég, hogy rájöjjek: mégsem.
- Nőből vagyok, vagy mi a fene – vont vállat kedvesem és hátradőlt a homokba, ezzel még inkább kihangsúlyozva a tényt: nagyon nő, gyönyörű nő. – Megszoktad, hogy Alice és a többiek fejébe belelátsz, így nem is kell gondolkodnod a miérteken! Csak ez lehet az oka. Így legalább láttál bennem némi érdekeset.
- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem értetlenkedve Bellától. Néha tényleg nagyon jól jött volna, ha belelátok abba a másként működő fejébe, Sok félreértéstől megkíméltem volna magunkat.
- Sehogy –vonta meg vállait. – Csak úgy, ahogy hangzott.
Percekig kattogott az agyam, vajon pontosan mire is gondol Bella. Hogy azért találom érdekesnek, mert nem tudok olvasni a gondolataiban? Hogy csak is ezért vettem el? Vagy ez az, ami érdekessé teszi a kapcsolatunkat, vagy…? Pörögtek az agyamban a képtelenebbnél képtelenebb ötletek, s közben visszaidéztem első találkozásunkat, mikor megláttam őt a menzán, majd a biológia teremben. Mikor megéreztem az illatát, mely elvette az eszemet és a szörnyeteget ébresztette fel bennem.
- Tudod, azt hittem, ha valami ilyesmit forgatnál is a fejedben, akkor az a véredre vonatkozna.
- A véremre? – fordult felém értetlenül.
- Igen. Hogy biztosan azért vagyok veled, mert énekel nekem, vagy, hogy a vámpír ösztöneimre, a birtoklási ösztönömre fogod vagy hasonló – forgattam meg szemeimet. – De az, hogy a gondolatolvasásra, eddig még nem jutott eszembe. Ezért is szeretlek – nyúltam az arcához mosolyogva, s porcelánként bánva vele simítottam végig selymes bőrét. – Minden pillanatban másképp reagálsz, mint ahogy azt bárki más gondolná. Mindig mást mondasz, mint amit várok, hogy mondani fogsz. Mindig szeretsz, bármit is mondok… A szívem legmélyéig fészkelted magad, ahonnét soha, semmilyen körülmények között nem fogsz szabadulni. Mindörökké ott maradsz! Ameddig te akarod, de még utána is –jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, s reméltem elfogadja, megérti. – Bár ha vámpírráválásod után véletlenül hallani fogom a gondolataid… Nem hiszem, hogy megsértődnék –vigyorogtam rá szélesen.
Bella mosolyogva hunyta le a szemét és fordította arcát a tenyerembe. Reméltem, hogy sikerült meggyőznöm az érzéseimről és elfeledtetnem a buta képzelgéseit. Ilyenkor lett volna hasznos a gondolatolvasás! Csak azért érdekelne, mert nem hallom őt? Elsőként lehet ez is felmerült, de utána egyből jött az az illat… Érdeklődés helyett inkább a frusztráció került előtérbe. Aztán minden olyan gyorsan történt, eltelt egy másodperc vagy egy nap? És szerelmes lettem belé.
- És ha nem? Lehet vámpírként se fog stimmelni velem valami. Tudod, az adómmal van valami baj… - szemeit nem nyitotta ki, csak még közelebb bújt a tenyeremhez. Éreztem arca forróságát, hallottam, ahogy zubog a vér az ereiben. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy lassan vadásznom kell, de mikor felnyitotta csokoládé színű szemeit elvesztem bennük, és már eszembe sem volt innen elmenni bárhová is.
- Akkor nem. Marad Alice, hogy tovább faggassam a jövőnkről.
- Alice gondolatai többnyire a ruhákon járnak. Nálam pedig azon, hogyan hozzon kényelmetlen helyzetbe. Belenéztél a bőröndökbe? Olyan dolgok vannak benne, amiket inkább a sztriptíz táncosokon látni, nem pedig rajtam.
A bőröndök… Szárazon nyeltem a bennük lévő anyagokra gondolva. Volt még mit eltépnem, azt meg kell hagyni. Igaz, a „ruhák” nem sok anyagból készültek, de élvezet lenne minden egyes láncot, csipkét vagy anyagdarabkát elharapdálni vagy egy mozdulattal széttépni.
- Igen, láttam miket nem vettél még föl. Nem mintha takargatni kéne téged ruhákban – néztem rajta végig jelentőségteljesen, hiszen jelenleg egy fehér lepel volt rajta mindössze a bikini alsóján kívül, - Alice pedig egyszerre több mindenre is képes. Tudod, vámpírmemória – kacsintottam rá.
- Tudom. Majd ha nekem is lesz olyanom, akkor félnetek kell! – vigyorgott rám, majd egy lendülettel a homokba döntött. Meglepő mozdulat, de természetesen hagytam magam. Alig vártam, hogy végre az egész testével hozzám simuljon. A nap még mindig erősen sütött ránk, de az enyhe árnyékot adó pálmafák és a hűs, sós szellő, kedveskedve simogatta minden porcikánkat. Bella bőrén még így is láttam néhány izzadságcseppet gyöngyözni.
- Alig várom. De addig is, vár ránk a Darthmouth-on pár év, és aztán egy örökkévalóságig játszhatjuk a memóriajátékokat! – azzal óvatosan közelebb húztam magamhoz a fejét, hogy ajkaink végre ne legyenek oly távol egymástól.
Éreztem fellobbanni Bellában a szenvedélyt, mert egyre hevesebben tapadt hozzám. Hallottam, ahogy a vére az ereiben száguldozik, s szinte magam előtt láttam a képet is. Egy pillanatra ismét elfogott az irigység, és sokadszorra kívántam azt, bárcsak ember lehetnék. Vámpír ösztöneim és erőm szerint, ugyanis minél inkább szorítottam volna magamhoz, s ajkainak is oly hevességgel estem volna neki, melytől az emberek sérülést szereznek, nekünk viszont meg sem kottyan. Ám emlékeztetnem kellett magam az erőmre, a méregre, mely a számban egyre hevesebben termelődött, és az ölésre kifejlődött pengeéles fogaimra is.
Míg mindezt végiggondoltam, Bella máris kigombolta az ingemet és ujjai mellett az jakival is kényeztetett.
- Mi lenne, ha kihagynánk a mai délutáni túrázást? – kérdezte két csók között. – Sokkal jobb ötleteim vannak, amiket itt helyben meg lehet valósítani.
- Ötletek? – tettem fel a kérdést, miközben a haját simogattam, ő pedig a nadrágomból igyekezett kiszabadítani. Minél többet voltunk együtt, annál hamarabb eljutottunk arra a pontra, ahonnét nincs visszalépés, na nem mintha bármelyikünk is megálljt akart volna parancsolni. Kivéve, mikor eszembe jut, hogy kedvesem emberi mivolta megkövetel pár egyéb szükségletet is. De mára már azt is pontosan tudja, hogyan szereljen le. Veszélyes egy nőszemélyt vettem feleségül. És ezt vele is megosztottam.
- És erre csak most jöttél rá? –nevetett lábaim között térdelve. – Még jó, hogy nem korábban, mert akkor lehet, mégsem igyekszel ennyire a házassággal.
- Nem én igyekeztem vele –emlékeztettem őt homlokráncolva.- Ha jól emlékszel te voltál az, aki a kompromisszumunk miatt, no meg a korod miatt minél gyorsabban akartad a ceremóniát.
- Amit te nagyon is jól tudtál, és te akartad így. Most az örökkévalóságra megnyertél, és nagyon nehéz lesz levakarni magadról. Ha pedig valami ilyesmin gondolkodnál, hidd el, Alice nekem hamarabb fog segíteni megtalálni, mint neked elbújni! –villantak meg a szemei, majd mielőtt bármit is mondhattam volna a nadrágom megadta magát kicsiny kezeinek, s egyből rátalált a férfiasságomra.
Nem mintha tiltakozni akartam volna. Sőt. Szívem szerint sehová sem engedném, ami távolabbra van tőlem, mint amilyen hosszú a karom. De nem akartam kalickába zárni, és mindent meg akartam adni neki, ami emberileg lehetséges. Már épp nyitottam a számot, hogy ezt megmondjam neki is, mikor édes kínzásba kezdett a kezével, miközben ajkai a hasamon jártak, s csak a levegő távozott a számból, hang nem.
- Eszembe sem jutna elengedni téged – lendítettem magunkon egyet villámgyorsan, s így ő került alulra. A homokszemek leperegtek a testemről az ő bőrére, de ez egyikünket sem zavarta. Az óceán finoman hullámzott, néha annyira, hogy a lábainkig is elért, de egyikünk se fordított rá túl nagy figyelmet.
Orommal söpörtem le válláról és kulcscsontjáról a zavaró homokszemcséket. Mikor néha-néha a füléhez is hozzáértem, élvezettel szippantottam egy mélyet a melegtől még bódítóbb illatából, pedig levegőre szerencsére nem volt már szükségem.
Gyors mozdulattal szabadítottam meg a semmi kis lepeltől, mely eltakarta előlem a testét, és sokadszorra örültem neki, hogy az egész sziget a miénk. Azt csinálunk, ahogy és ahol, amit csak akarunk, és senkinek semmi köze hozzá.
Elégedetten hallgattam Bella nyöszörgését, mely a mellbimbói kényeztetésére adott válasz volt. Zene füleimnek, olyan, mint a felgyorsult szívverése.
Annyira belemerültem testének ismételt felfedezésébe, hogy csak később hallottam meg, hogy a házban csörög a telefon. Akkor sem érdekelt, ha Alice az, mert biztosan ráér, ha pedig más… nos, az is ráér még egy kicsit.
- Remélem, sok ilyen lepel van még a bőröndben – leheltem kebleinek két csók között.
- Ühüm – bólogatott válaszként. – Van még benne, azt hiszem, remélem….
- Ha nincs, átúszom, és veszek egy tucattal, amilyet csak szeretnél – fogadkoztam, miközben a hasát csókolgattam, kezeimmel pedig teste minden zugát érintettem, mely szabadon volt. Már csak a bugyija volt rajta, de az sem sokáig, mert egy lendülettel lerántottam róla. Kérés nélkül nyílt meg nekem, miközben hangos sóhajokkal jutalmazott tetteimért. Ujjaimmal, nyelvemmel, s minden lehetséges eszközzel igyekeztem kényeztetni minden egyes porcikáját, mely feltárult előttem. Nem telt bele sok idő, s szinte már könyörgött, hogy tegyem magamévá, de húzni akartam még egy kicsit, élvezni, hogy az enyém, örömet okozni, mert megtehettem.
Mire végre beléhatoltam, olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Talán ilyen lehet a mennyország is? Számomra biztosan az volt, így tudtam, ha egyszer elpusztulok, csak is ide vágyom, míg világ a világ.
A tenger habjai körülvettek minket, de a sós víz most egyikünket sem zavart. Felszabadultan hemperegve szeretkeztünk a nedves homokban, közben pedig szerelmünk hangjait is zavartalanul engedtük szabadjára. Bella is, én is remegtünk az élvezetektől, az ezernyi érzéstől mely érzékeinket borzolta.
Próbáltam óvatos lenni, mint minden alkalommal, de Bella egyre hevesebb, szenvedélyesebb lett, és ez engem is a vadságra sarkallt.
A kielégülés hirtelen csapott le rám. Még húzni akartam, várni, hogy Bella a sokadik magaslatra is eljusson, de vonagló teste és finom érintései az őrületbe voltak képesek kergetni.
Úgy éreztem magam, mintha egy felhőn lebegtem volna Bellával a karjaim között, pedig csak az óceán simogatott, kedvesem érintései mellett. Reméltem, nem kényelmetlen neki a mellkasomon. A langyos víz, mely időközben szinte a nyakunkig ért, legalább megtisztított minket a ránk ragadt milliónyi homoktól.
- Azt hiszem, a saját ház jó ötlet volt New Hampshire-ben – motyogta a mellkasomba, miközben mintákat rajzolgatott rá.
- Tényleg? Azt hittem, ezért legalább egy évig kell vezekelnem nálad- mondtam viccesen és egyben csodálkozva is. Hiszen pénzt költöttem, lényegében miatta, amit ő utált. Még ha nem is számított az összeg, akkor is.
- Kellene. De nem hinném, hogy az ottani kollégiumok hangszigeteltek, vagy koedukáltak lennének.
Boldogan nevettem fel. Sikerült elodáznom a vámpírrá válását, elértem a főiskolát, és még a velem való együttélésnek is örül. Sosem számítottam ennyi pozitívumra ennyi idő alatt.
- Az viszont lehet, hogy Emmették évszázados poénadagját is meg fogjuk majd kapni. De ígérem, elintézem azt a hangszigetelést.
- Emmették?- nézett rám csodálkozva. Úgy tűnik, elfelejtette, hogy az egész család költözik, nem csak mi. Bár ez esetre is volt egy tartalék tervem. Mégpedig egy kisebb ház, ami csak a kettőnké, közel a családihoz.
- Persze. Emmett és Jasper minden reggel elő fogja adni magát. Bár Jaspert lehet, Alice megzabolázza, ha te kéred….
Elgondolkodó arcot vágott. Ismét utáltam, hogy nem látom a gondolatait, de most kérés nélkül vázolta nekem. - Ha Emmett beszól, miután vámpírrá válok, minden egyes beszólása után ellátom majd a baját. Hiszen erősebb leszek, ugye? Mármint ez biztos… Itt nem lesz majd valami probléma, ami miatt gyengébb leszek minden vámpírnál?
- Ez biztos –nevettem fel. – Ez szimpla biológia. Az újszülöttek erősek, mert még a saját vérük dolgozik bennük. Márpedig a te véred, hidd el, szintén dolgozni fog benned.
- Akkor jó –vigyorodott el, s kezdett matatni a fejem mellett lévő leple után. Egy mozdulattal magára tekerte, majd sajnálatomra lekászálódott az ölemből.
Megrázta a haját, mely még tele volt homokkal, de mintha ez egyáltalán nem érdekelte volna. Felvette a nadrágomat a földről, majd mosolyogva felém nyújtotta. – Mit szólnál egy zuhanyhoz? A hajad tele homokkal és az enyém sem jobb valószínűleg. Meg aztán, ki kéne próbálni, mennyire tudunk halkak lenni, lehet nem is kell az a hangszigetelés – kuncogott, majd ringó csípővel indult vissza a házba.
Nem törődtem a nadrág felvételével. Úgyis tudtam, hogy nem marad rajtam. Így a leggyorsabb vámpír sebességemmel felkaptam Bellát, s már száguldottam is vele a fürdőbe, készen egy újabb kísérletre.
